|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 283 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-283 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kodály Zoltán 2017. november 18.Kultúrmisszió (A Pro Musica felvidéki turnéja)A tavaly Délvidéken indított Kárpát-medencei kultúrmisszió folytatásaként november elején a Felvidékre látogatott a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus. Kassa, Pered, Csata, Léva, Komárom, na meg a vidék lelki-szellemi központja, Esztergom voltak a hat koncertre és sok-sok találkozásra alkalmat adó turné állomásai – számolt be lapunknak Bancea Gábor elnök és Kelemen Alpár titkár. A Sipos Zoltán által vezetett együttes ugyanis felismerte azt a lehetőséget, ami – az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségeknek a felkeresésében rejlik. Ami lelki és szellemi feltöltődést jelent mind a meglátogatott és minőségi kórusmuzsikával megajándékozott közösségeknek, mind a kórusnak. A kultúrmisszió tehát oda-vissza működik – fogalmazták meg a kórus képviselői, akik már most tervezik, sőt, szervezik a jövő évben esedékes kárpátaljai turnét. A kórus egyébként a Kodály Zoltán és Orbán György műveiből – a Kodály-év és a Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Orbán György születésének hetvenedik évfordulója kapcsán – összeállított műsorát vitte, s ennek nem is lehetett jobb fogadó közege, mint a felvidéki kis magyar közösségek. A turné szervezése azonban – amit Kelemen Alpár vállalt magára – így sokkal nehezebb, hiszen nem szervezőirodák, ügynökségek állnak mögötte, mint a fesztiválok esetében, hanem meg kellett találni azokat az elkötelezett embereket, akik a kis közösségek tevékeny szervezői, az identitás megőrzése érdekében cselekszenek. A Pro Musica felvidéki turnéjának főszervezője így a csatai Okos Csaba lett, aki a Sólyom Gyermekei Közösségi Társulás révén, együttműködve a peredi, lévai, kassai és komáromi hasonló szervezőkkel, egyesületekkel nem csupán a fellépési lehetőségeket, hanem a vidékkel, a közösségekkel való találkozásokat és a tartalmas szórakozás körülményeit is megteremtette. A kórus tagjai így ismerhették meg – Balassa Zoltán helytörténész, újságíró segítségével – Kassa legfontosabb magyar vonatkozású emlékhelyeit, így látogathatták meg Lévát, Komáromot, így kerülhetett sor a peredi közös éneklésre, ahol a Kárpát-medence magyar népdalait egy pohár bor mellett énekelve alakult ki a lelki közösség a helyi férfi- és női kar, valamint a sepsiszentgyörgyi együttes tagjai között. És a kórus így adhatta elő műsorát az esztergomi bazilikában, a kassai Márai-házban, a komáromi Szent András-templomban és a csatai modern templomban (ahol a legjobb volt az akusztika), a lévai Reviczky Társulás magyar házában, valamint a peredi kultúrotthonban. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 21.ViszonylatokAz ötszáz éves reformáció valamint Arany János és Kodály Zoltán születésének kétszázadik illetve százharminc ötödik évfordulója alkalmából rendezett Viszonylatok című képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont Kolozsváron az evangélikus egyház Reményik Sándor Galériája. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) és az Apáczai Galériának a szervezésében megnyílt tárlaton ötvenöt hazai és külföldi művész hatvanhét, a tematika ihlette munkája – festmények, grafikák, szobrok, kerámiák – tekinthető meg november 30-ig, munkanapokon 9-18 óra között. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete apáczais kiállításainak sajátos hangulatuk van. Megálmodójuk, Székely Géza művészpedagógus évek hosszú sora óta munkálkodik eme sajátos jelleg kialakításán és megőrzésén: jelesül a kerek évfordulók meghatározta tematikus tárlatok megszervezésén. S ha ezek az évfordulók néha látszólag egymástól nagyon is távol álló eseményeket, személyiségeket hoznak össze, amilyen volt például a hétszáz éves Kolozsvárt, Shakespearet és Kandinszkijt megidéző tárlat, vagy a Johann Sebastian Bachot, Orbán Balázst és Moholy Nagy Lászlót, illetve Hamvas Bélát, Kassák Lajost és Tamási Áront egy fedél alá terelő kiállítás, ezt a mostanit, a kerek évfordulós egybeesésen túl is, a tökéletes tematikai összhang jellemzi. Hiszen mind a reformációnak, mind pedig Arany János és Kodály Zoltán munkásságának az eredeti, tiszta forrásból táplálkozó megújulás, a nemzeti értékek, az anyanyelv és zenei anyanyelv ápolása, védelme, gazdagítása volt a meghatározó tényezője. Az Apáczai Galéria felújítási munkálatai miatt a jelenlegi tárlatnak az evangélikus egyház működtette Reményik Sándor Galéria nyújt otthont. Ez a tény pedig még fokozza is ezt a sajátos harmóniát, amire Fogarasi Szép Krisztina, a tárlat kurátora jól ráérzett. A kétszáz ezelőtt született Arany János hatvanhat éves korában, 1882 októberében hunyt el, két hónappal később, 1882 decemberében pedig megszületett Kodály Zoltán. „Arany János az én előrevetett árnyékom, vagy én neki árnyéka” – írta a zeneszerző pályájának kezdetén. És nem véletlenül, hiszen a zeneköltő sok mindenben folytatója és kiteljesítője a költő által elkezdetteknek. Arany ugyanis népdalokat is gyűjtött, sőt dallamukat saját kezűleg kottázta le. A sokáig kiadatlanul maradt, 150 népdalt tartalmazó gyűjteményt pedig halálának 70. évfordulóján az akkor éppen 70 éves Kodály adta közre. A klasszikusaink verseire komponált Megkésett melódiái között pedig két megzenésített Arany-vers található. De Kodály több népballadát is feldolgozott, beemelve azokat a magas művészetbe, ami szintén Arany hatást sejtet. Mindez valahol természetes is, hiszen klasszikusaink, és köztük Arany János munkássága a mai napig termékenyítőleg hat. A babérkoszorú díjas Balla Zsófia például éppen a napokban vallotta be a Kolozsvár Társaságnál, egy Demény Péterrel folytatott beszélgetésben, milyen élvezettel merül el Arany költészetében. S amikor azt olvasom klasszikusunk Régi panasz című versében hogy „Mennyi szájhős! Mennyi lárma!/ S egyre sűlyedt a naszád” másfél évszázaddal ezelőtti szavai annyira találóak, hogy íróját akár kortársamként is tisztelhetem. S talán az sem véletlen, hogy a 200 éve született költőt Nagy-Britanniában idén Montgomery díszpolgárává avatták. Október 22-én, halála 135. évfordulójának napján pedig a királyi önkény ellen tiltakozó, máglyahalált halt walesi bárdok története fényfestéssel elevenedett meg a walesi főváros, Cardiff 12. századi templomának falain. A patinás település főterén, a „magyar Shakespeare” révén, ahogyan Montgomery polgármestere nevezte költőnket, több százan ismerkedhettek saját történelmükkel, és hallgathatták meg angol fordításban a Walesi bárdokat. Az Arany-évfordulóról a BBC is megemlékezett, sőt az is elhangzott, hogy neki köszönhetően a történetet többen ismerik Magyarországon, mint Walesben. Ami pedig a költő és a reformáció kapcsolatát illeti, Pröhle Gergelynek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának a közlése alapján éppen a magyar kálvinista egyház 1567-es megalakulásának színhelyén, Debrecenben, született meg „Arany első ismert kézirata, a debreceni református kollégiumban, feltehetően stílusgyakorlatként írt prédikáció.” Élete utolsó évében pedig úgy vélte: „Jó éneket írni nincs a mai kor szellemében, mert vallási élet nélkül költői sincs”. Vajon ma mit mondana? De persze azóta eltelt 135 esztendő. Pröhle szerint pedig: „Kár azon merengeni, hogy mit gondolna Arany a „mai kor szelleméről”, (...) ugyanakkor egyházainknak, gyülekezeteinknek is oda kell figyelniük a kortárs kultúrára, irodalomra, azokra a jelzésekre, amelyek az e világban élő protestáns közösség felé érkeznek. (…) a hagyomány jegyében, ismeretében vitázhatunk, eszmét cserélhetünk hitről, szabadságról, modernitásról, nemzeti identitásról. Egyet nem tehetünk meg, éspedig hogy elzárkózunk a kívülről jövő hatások elől, bármily sokkolók is legyenek azok olykor. A bezárkózás ugyanis egyenes út a szellemi tunyaság és az eljelentéktelenedés felé”– véli a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, evangélikus országos felügyelő. Egyébként minden bizonnyal sokkoló, kívülről jövő hatás lehetett maga a reformáció is, mégis már fél évezreddel ezelőtt termékeny talajra talált nálunk. S ha csak Szenczi Molnár Albert latin-magyar szótárára, magyarra átültetett zsoltáraira és bibliafordítására gondolunk, olyan kincsekkel gazdagodtunk, amelyek évszázadokra meghatározták nyelvünk alakulását. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 24.Felújította és ismét bemutatja egyik legfontosabb előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi EgyüttesA Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő. 2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást. Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak. A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik. A megmaradás feltétele A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson. Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező. – Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta. Három előadás jövő héten Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro 2017. november 27.Hangoljuk be az istenházát (Kórusfesztivál Sepiszentgyörgyön)Az alig három hónapja felszentelt sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban először tartottak kórusfesztivált a hétvégén. A rendezvényen négy megyeszékhelyi együttes vett részt. A XVII. Háromszék Kamarakórus-fesztivál előtt Bancea Gábor tiszteletes arra kérte a négy jelen lévő együttest, hogy hangolják be a templomot Isten ajándékával, az énekkel, zárásként pedig arra biztatta a kórusokat, hogy minél többször térjenek vissza, hiszen a templom is olyan, mint egy hangszer, amelyet időnként be kell hangolni. Az Eufónia Kulturális Egyesület által szervezett, évente megismétlődő fesztiválra ezúttal négy sepsiszentgyörgyi együttes jött el. A rövid, de tartalmas koncertek sorát a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus kezdte, műsorát Orbán György és Kodály Zoltán művei mellett az advent előestje és a karácsony ihlette. A Canticorum női kar – karvezető Szántó Dombora Anna – a nemrég elhunyt Birtalan József zeneszerző népdalfeldolgozásaiból hozott egy csokorra valót. A Laudate kamarakórus zenekari kísérettel előadott művei arattak sikert, Orbán György Szent Kinga himnuszát például annak apropóján énekelték el, hogy a szerző a házigazda Pro Musicának ajánlotta a művet – mondta el Lőfi Gellért karmester. A fesztivált a Szilágyi Zsolt Herbert által vezetett, nemrég 45. évfordulóját ünneplő Vox Humana változatos és színvonalas műsora zárta. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 27.Kórusfesztivál SepsiszentgyörgyönKő, fa, szárnyaló dal Kisszámú, de lelkes közönsége volt pénteken este a Háromszék Kamarakórus Fesztivál 17. kiadásának a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban. Az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására négy háromszéki illetőségű kórus ünnepelt dallal. A házigazda Bancea Gábor református lelkész rövid köszöntője és egy ima után a Pro Musica karmestere, Sipos Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket és dalos társait. A karvezető elmondta, a korábbi évekhez képest idén többen lemondták, különböző okok miatt, a meghívást, de reményei szerint a négy megjelent csapat előadásai maradandó élményt nyújtanak a közönségnek. Emlékeztetett, a Pro Musica két olyan szerző dalait is bemutatja, akik emléke előtt idén már tisztelegtek: a nyáron rendeztek rendkívüli hangversenyt Kodály Zoltán halálának 50. és Orbán György születésének 70. évfordulója alkalmából. Ezek után felcsendült a dal a frissen épült templom andezit oszlopai között, a Pro Musica mellett a Canticorum Szántó Dombora Anna, a Laudate Lőfi Gellért, a Vox Humana Szilágyi Herbert Zsolt karnagy vezetésével teremtett ünnepi hangulatot másfél órányi előadásával. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 4.Viszonylatok – Erdélyi művészpedagógusok kiállítása MarosvásárhelyenÚjabb kiállítását hozza el Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A tárlatot, akárcsak az előzőt, a Bernády Ház látja vendégül. A megnyitóra december 6-án, szerdán 18 órakor kerül sor. Amint a kolozsvári székhelyű művészcsoport hozzászoktatott, a mostani kiállítás is tematikus, és kerek évfordulókhoz kapcsolódik. A Székely Géza festőművész kezdeményezte rendezvény a Viszonylatok címet viseli, alcíme: In memoriam reformáció – 500/ Arany János – 200/ Kodály Zoltán – 135. Több mint félszáz hazai és külföldi egyesületi tag állítja ki a reformáció jubileuma és a magyar kultúra két kimagasló egyénisége ihlette munkáit. A festmények, grafikák, szobrok, más műfajú alkotások az eltelt napokban Kolozsváron kerültek közönség elé. A sajtóbeszámolók, tárlatkrónikák szerint a nagy műfaji és stílusbeli változatosság ellenére a kiállítás a harmónia jegyében szólítja meg a művészetkedvelőket, és meggyőzően mutatja fel, hogy a megidézett múltbeli esemény, illetve a korszakos magyar költő és zeneszerző mekkora hatással lehet mai korunk alkotóira is. A marosvásárhelyi művészeti élet új színnel gyarapodhat, ha valóra válik a szándék, hogy az EMME hosszabb távon is rendszeresítse ezeket az éves jelentkezéseiket. Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 11.Kolozsváron komoly irodalmi lehetőségek vannakBeszélgetés Szilágyi Márton irodalomtörténésszel Szilágyi Márton az ELTE egyetemi tanára, tanszékvezető, az MTA doktora, ismert irodalomtörténész, októbertől a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vendégtanára. Legújabb kötete a Kalligram Kiadónál jelent meg, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából „Mi vagyok én?” Arany János költészete címmel. A szerző szívesen mesélt a Szabadságnak munkájáról, az újragondolt Arany-képről, a régi szövegek újszerű megközelítéseiről, életművek arcainak megváltozásáról. A beszélgetésből az is kiderül, hogy milyen kincseket rejt Kolozsvár egyetemi könyvtára, és mindez hogyan változtatja meg az Aranyról eddig kialakult képünket. Szilágyi Márton az újraindult Arany János kritikai kiadás résztvevője, amely formabontó jellegével a magyar nyelvterületen megjelent kritikai kiadások megújítója lehet. – Miben különbözik a kötetben bemutatott Arany-kép az eddig ismert Arany-ábrázolásoktól? – Több különbség is van, az egyik, hogy részben más szövegekről beszél, mint amiről az Arany-kötetek beszélni szoktak. Például az epikus műveknek a bemutatását egy olyan szöveggel kezdi, amelyet sokáig nem tartottak Arany életművébe tartozónak, ez A dévaványai juhbehajtás című fiatalkori szövege. A másik, ami szokatlan, hogy én viszonylag nagy terjedelemben foglalkoztam Aranynak a közköltészethez való viszonyával, illetve az alkalmi verseivel. Külön figyelmet szenteltem azoknak a töredékeknek, amelyek például az 1850-es évek elején keletkeztek. Ezek nem kész művek, így nem igazán foglalkoznak velük az Arany-monográfiák. Igyekeztem olyan szempontokat találni az életműhöz, amelyek újszerűek, és kölcsönöznek a kötetnek egyfajta egyediséget. – A kötetben olyan szövegek elemzése is megtalálható, mint például a Toldi, amelyet már számos alkalommal elemeztek. Melyek voltak azok a szempontok, amelyek kapcsán teljesen új irányból közelítette meg Arany művét? – A Toldi valóban hosszú idő óta kötelező iskolai olvasmány. Meggyőződésem szerint ez a szöveg rendelkezik egy transzcendens horizonttal, és voltaképpen az isteni gondviselésnek a működését írja le. A bűnbeesés, a megbánás és a megbocsájtás ösvényein halad át a főhős. Ez a próbatételes út eljut odáig, hogy teljesül az a vágya, ami a mű elején megfogalmazódik, a gondviselés segítsége többször is nyilvánvalóan megmutatkozik a sorsában. Például amikor az üldözői közül az Isten haragja agyonüt egy hajdút. Itt nem egyszerűen egy szóképről van szó, mert Arany az Isten szót következetesen nagybetűvel írja ebben az esetben, tehát a jelzés teljesen egyértelmű, maga az Isten avatkozik be Toldi sorsába. Ha ebből az irányból gondoljuk végig a Toldit, akkor nagyon sok minden más fénybe kerül. – A bevezetőben számos bizonytalanság és kétely merül fel önben, hogy valóban újszerű lehet-e ez a kötet, közben pedig végig jelen van a remény is. Bár csak nemrég jelent meg a könyv, az eddigi visszajelzések alapján beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? – Talán igen. Olyan részekből áll össze, amelyekből néhány korábban már megjelent és kezdenek beépülni a szakirodalomba. Az említett kétely azt jelenti, hogy az ember soha ne legyen magabiztos, ha valamit elkezd, mert nem biztos, hogy be tudja fejezni. De végül is sikerült, és a könyv megjelenhetett a költő születésének 200. évfordulója apropóján meghirdetett emlékévben. Az Arany-szakirodalom egyrészt hatalmas, másrészt Aranynak is központi szerepe van a magyar irodalmi műveltségben és közgondolkodásban, tehát ilyen esetben jó, ha az ember szerény, és nem akar túlságosan nagyot fogni. – Az Aranyén túl milyen életműveknek az arca változott meg látványosan az utóbbi években? – Én alapvetően a 18–19. századi magyar irodalommal foglalkozom, tehát a példáimat is ebből az időszakból hoznám. Ami szerintem a leglátványosabban megváltozott az utóbbi években az Jókai. Az ő esetében az utóbbi időszakban olyan konferenciák, tanulmánykötetek, és különálló tanulmányok jelentek meg, amelyek szinte teljesen átrajzolták a nagy mesemondóról, az öntudatlan és naiv elbeszélőről kialakult képet. Ezek még nem álltak össze nagy értelmezésekké, bár van néhány kísérlet rá. Hasonló impulzust kapott például a Petőfi-kutatás is. Kerényi Ferenc Petőfi könyve rendkívül jelentős mű, és teljesen átrajzolja a Petőfiről eddig gondoltakat, és össze is foglalja azokat az eredményeket, amelyek az utóbbi évtizedekben születtek. Nekem megadatott a lehetőség, hogy 2014-ben szerkeszthettem egy Petőfiről szóló tanulmánykötetet, ez hosszú idő óta az első tanulmánykötet volt, és ebben is nagyon sok izgalmas értekezés látott napvilágot. Voltaképpen egy olyan szerző van, akiről kellene hogy legyen valami újdonság, ez pedig Vörösmarty. Itt szintén nagyon izgalmas kérdések vetődhetnek fel, de ez a folyamat épp csak elindult. – Ön az Arany János kritikai kiadás résztvevője, amelyben sajtó alá rendez egy kötetet. Mit vár az újraindult kritikai kiadástól? – Azt mondhatná az ember, hogy minek egy új kritikai kiadás, amikor már létezik egy. Ennek ellenére úgy vélem, azért fontos egy új kritikai kiadás, mert még mindig nincs rend az Arany János-életműben. Az 1950-es években elinduló kritikai kiadás első hat kötete, amely Arany költői műveit tartalmazza, és amelyet Voinovich Géza rendezett sajtó alá, még tisztességes jegyzetekkel sincs ellátva, ugyanis Voinovich már idős volt, éppen ezért talán sietnie kellett a munkával. Ha valaki szeretne segítséget kapni egy Arany elbeszélő költeménynek vagy egy lírai versnek a megértéséhez, akkor ezt a kritikai kiadástól nem kapja meg. Azóta előbukkantak új szövegek, például az előbb emlegetett A dévaványai juhbehajtás nem szerepel a kritikai kiadásban. Még idén is jelent meg kiadatlan Arany-szöveg az egyik irodalmi szakfolyóiratban, amely egy fiatalkori prédikációja. Bizonytalan az életműnek a kronológiája is. Ezek mind olyan tényezők, amelyek indokolják azt, hogy készüljön egy új kritikai kiadás, amelyik végre rendet tesz az időrend, a szövegek pontossága, a jegyzetek és egyáltalán a szakirodalmi beágyazottság szempontjából az Arany-kutatásban. Olyan egész kötetnyi terjedelmű szövegek vannak, amelyek kritikai kiadásban eddig még nem jelentek meg, mint például Arany János dalgyűjteményének a kiadása. Élete végén lejegyezte azokat a dallamokat, amelyekre fiatal korából emlékezett. Ezt Kodály Zoltán adta ki, amely nagyon jó kiadvány, csak azóta nagyon sok mindent tudunk a dallamokról is, meg a szövegekről is, amiről ő még nem tudhatott. Az egyik sajtó alá rendező, Csörsz Rumen István olyan módon szeretné ezt megvalósítani, hogy ne csupán a kritikai kiadásban jelenjenek meg ezek a szövegek és dallamok, hanem hogy legyen egy hangzó kritikai kiadás is. Följátssza a zenekarával – mert ő aktív zenész is – ezeket a dallamokat, hogy az is tudja követni, aki esetleg nem tud kottát olvasni. A kritikai kiadásnak ez is egy új lehetősége, ami valóban új értelmet ad ennek a régi műfajnak. Ez egyszerre folytatója és megújítója lehet azoknak a kritikai kiadásoknak, amelyek eddig megjelentek magyar nyelven. – Hogy érzi magát vendégtanárként Kolozsváron? Milyen érzés, hogy itt mutatják be először az Arany Jánosról írt kötetét? – Ez számomra nagyon kedves gesztus, mert Arany János ide is tartozik, és nagyon hálás vagyok, hogy az egyetem erre módot adott, hogy a bemutató itt megtörténhet. Azért is különösen fontos Kolozsvár ebből a szempontból, mert éppen mióta itt vagyok vendégtanárként, a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, ami régóta itt van ugyan, de a kutatás eddig nem igazán fedezte fel, és ami szerintem teljesen átrajzolja az Arany Jánosról szóló képet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tulajdonában volt, egy bekötött kötet, amelybe Arany János az 1856-ban megjelent kisebb költeményei teljes anyagát bemásolta, illetve bemásoltatta. Tehát részben autográf Arany-kéziratokkal van tele, és számos olyan Arany-vers található benne, amelynek korábban nem ismertük a kéziratát. Másfelől pedig Arany másoltatta a tanítványaival a verseket, de azokat is utólag átnézte, és saját kezűleg javította. Ez a kötet azért izgalmas, mert voltaképpen ez az előképe a Kapcsos könyvnek, ahol ugyanúgy egy könyvbe másolta be Arany a verseit, és ez alapján például a kritikai kiadást teljesen más oldalról lehet megközelíteni, hiszen rendelkezünk Arany-kéziratokkal. Ez itt lapult az egyetemi könyvtárban, hogyha nem jövök ki vendégtanárnak, akkor valószínűleg nem is fedezem fel. – Miért tartja fontosnak Erdélyt és Kolozsvárt szakmailag? – Itt valami hihetetlen bőségben állnak rendelkezésre olyan kéziratok és régi kiadványok, amelyek a magyar irodalomtörténet számára alapvetőek lehetnek. Az utóbbi időben egyre jobbak a feltételek arra, hogy ezekhez hozzáférhessünk. Attól függően, hogy az ember melyik korszakával foglalkozik az irodalomnak, akár régi magyar irodalommal, akár a 19. század második felével vagy a közbülső századokkal, mindenféleképpen talál olyan kéziratos és akár kiadott, egykori sajtótermékekben megjelent szövegeket, amelyek nélkül nem lehet a folyóiratokat vagy éppen a kéziratokat igazán megérteni. Ezenkívül vannak itt olyan erdélyi kollégák, irodalomtörténészek, akik egyrészt rendkívül fontos munkát végeznek, másrészt pedig a velük való szakmai kapcsolat és konzultáció tágítja az ember ismereteit. Szerintem itt rendkívül komoly lehetőségek vannak. Föl kell fedezni ezeket a lehetőségeket és a későbbiekben kiaknázni. Kénesi Kinga / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálánEgy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon. Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta. A csitári hegyek alatt Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro 2017. december 16.Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatánA számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül. Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 17.Áder: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – az egymilliomodikként honosított külhoni magyar állampolgársági eskütételePolitikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más feladatunk, mint megköszönni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemzedékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszeretetét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magyarul szólnak a gyermekeikhez és magyarul álmodnak – mondta Áder János. A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint “nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat”. Ezért akarta minden magyarhoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt – emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott: „együtt ünnepelhetjük – ahogy Kodály írta – a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig”. Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. „A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak” – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János. MTI; Erdély.ma 2017. december 19.Mezőség (1.)Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet. Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon) Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak. Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd Mezőpanit Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő. A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide. A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át. A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt. A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található. Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg. Mezőbergenye A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette. Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd Mezőcsávás Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad. Galambod A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 28.Népek karácsonya – a Kolozsvári Magyar Opera karácsonyi koncertjérőlNépek karácsonya címmel tartott karácsonyi koncertet a Kolozsvári Magyar Opera. Nemhiába választották a szervezők ezt a címet immár második éve, az opera művészei valóban magukra öltötték a népek legértékesebb zenei öltözeteit. A koncert első felében Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa örvendeztette meg a közönséget. A két éve létesült kórus szemmel látható, de főleg füllel hallható fejlődése Kovács Dalma karvezetőnek köszönhető, akinek munkája által büszkélkedhetünk Kolozsvár számos tehetséges gyermekével. Idén a 60 tagú kórust Kálló Krisztián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri tagozatának elsőéves doktorandusza készítette fel és vezényelte a koncert első részében. A repertoár mérlege többnyire a magyar folklór felé billent, e magyar zenei „népviseletet” pedig a Tokos zenekar kísérete ékesítette. A közismert és közkedvelt együttes nemcsak profizmusával, hanem hatalmas lendülettel és lélekjelenléttel varázsolta vissza népünk hagyományos karácsonyának töredékeit, az autentikus zenei világot. Mielőtt még távolabbi népek karácsonyi zenéi csendültek volna fel, kis ideig hazaibb tájak dallamait hallhattuk. Mivel idén Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartunk, ennek tiszteletére a repertoárt három Kodály acapella mű gazdagította. A koncert második fele képezte többnyire a nemzetközi repertoárt, de a gyermekkórus előadása által is volt alkalmunk betekinteni más népek karácsonyi zenei világába. Ilyen volt például a spanyol A La Nanita című dal, amelyet Babţan-Varga Flórián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár szakos hallgatójának kiváló kísérete tett színesebbé. Az előadó játéka és a kórus őszinte előadásmódja szinte kézzel foghatóvá varázsolta a spanyol kultúra egy kis töredékét. A gyermekkórus utolsó száma, és egyben a koncert első felének zárómomentuma A bölcsőnél című dal volt, avagy a közismert Kirje, kirje, kisdedecske Bárdos Lajos és Jobbágy István átdolgozásában, a zenekar tagjaiból alkotott kvintett kíséretével. A zene megtette hatását: nem a média által közvetített idilli képeket sugallta, hanem a bensőségesen karácsonyi, kicsit meleg, de kicsit sötét, kicsit fájó és kicsit megrendítő hangulatot. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa igencsak színvonalas előadást nyújtott az idei koncerten: a végeredményhez nem csupán a kiváló szövegkiejtés és a tökéletes intonáció járult hozzá, hanem a művészi előadásmód is, amelynek legfőbb forrása a gyermeki lélek őszinte hangja. A Népek karácsonya zenei vezetője Horváth József volt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, aki a koncert második felében át is vette a karmesteri pálcát. De nem csupán szervezési és karmesteri munkájával járult hozzá az előadáshoz, hanem ő zenésítette meg és hangszerelte egy részét azoknak a műveknek, amelyeket a kórus és a szólisták énekeltek. A koncerten közreműködött a magyar opera ének- és zenekara. A Kulcsár Szabolcs karigazgató irányította énekkar, valamint Nagy Zoltán, Covacinschi Yolanda, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor és Peti Tamás Ottó énekművészek által előadott igazán különleges, egyedi és kifinomult stílusban hangszerelt művek valódi sikert hoztak. Franz Schubert egyik legismertebb művét, az Ave Mariát most Sabin Păutza román karmester és zeneszerző átdolgozásában hallhattuk, a kolozsvári közönség által jól ismert Ábrahám Gellért előadásában. A tökéletes intonáció és a tiszta gyermeki hang ötvözete szívhez szóló pillanatokat nyújtott. A koncert zárómomentuma a Csendes éj volt. Az 1818-ban komponált, ma már a legtöbb nép körében ismert és népszerű dal idén igencsak különleges feldolgozásban hangzott el az opera színpadán, szintén Horváth József tehetségének és tudásának köszönhetően. A dalt közösen adta elő a gyermek- és felnőtt kórus, a zenekar és szólisták, illetve velük együtt énekelt a közönség is. A magasztos és meghitt hangulatot a fő dallamra épített szoprán szóló dallamív fokozta, Balázs Borbála előadásában. A Népek karácsonya csenddé, megnyugvássá szelídítette bennünk az ünneppel járó rohanást és zajt. Emlékeztetett és figyelmeztetett a külsőségek mögött megbúvó lényegre. Antal Zsuzsanna / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 29.Zenés évkezdés a Szigligeti SzínházbanAz új év első hónapjában igazi zenés színházi és zenei csemegékkel készül közönségének a nagyváradi Szigligeti Színház: januárban zenés vígjáték, operett és a debreceni Kodály Filharmónia vendégjátéka várja a nézőket. A Rejtő Jenő regényéből Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel által színpadra vitt, Vesztegzár a Grand Hotelben című, szilveszterkor bemutatandó előadásunk négy alkalommal lesz látható januárban: január másodikán, 19 órától, a január 6-án, 17 órától (Papp Magda-bérlet), a január 7-én 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve a január 31-én, 19 órától (Ady Endre-bérlet). Csókos asszony című, tavaly debütált operettjével érkezik Nagyváradra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az olyan közismert slágereket, mint a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, felvonultató előadást január 13-án (Tanay Emil-bérlet), illetve 14-én (Bessenyei György-bérlet) láthatja a közönség. Január 22-én, 18 órától, a magyar kultúra napján a Kodály Filharmónia vendégeskedik a Szigligeti Színházban. A Bihar Megyei Tanács és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a megye és a cívisváros kulturális intézményeinek együttműködése keretében Nagyvárad testvérvárosának klasszikus zenei formációi a névadó, Kodály Zoltán, olyan zeneműveivel lép színpadra, mint a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, avagy a Psalmus Hungaricus. A koncerten közreműködnek a Kodály Kórus, illetve a Kodály Filharmonikusok. Az előadásokra és az ünnepi koncertre jegyek válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. A nagyváradi Szigligeti Színház sajtóközleménye; Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
